JÁRMŰ ZRT. ÜZEMÉPÜLET – I. ÜTEM

A több mint százéves múltra visszatekintő Jármű Zrt. a vasúti és autóbusz-szerelvények alkatrészgyártásának meghatározó hazai szereplője. A vállalat Budapest XV. kerületében, a Szántóföld utcában tervezte új üzemtelepének létrehozását, amelynek tervezésével irodánkat bízták meg. A közel két hektáros területen egy több ütemben megvalósuló, korszerű ipari együttest alakítottunk ki, ahol a telepítésnél különös hangsúlyt kapott a gyártási folyamatok logikus anyagáramlása, a kedvező tájolás, a bővíthetőség és a természetes megvilágítás biztosítása. A csarnokok rövidebb oldalaikkal kapcsolódnak össze, egy védett, belső udvart körülölelve, amely a dolgozók számára is minőségi környezetet teremt. A projekttervezés során több beépítési változatot dolgoztunk ki, és ezek közül a funkcionális és építészeti szempontból legátfogóbb megoldást fejlesztettük tovább. A koncepció időközben teljesen kiforrott: elkészültek az engedélyezési és kiviteli tervek, amelyek alapján az első ütem már meg is valósult. A fejlesztés jelenleg is folyamatosan halad, a második és harmadik ütem kivitelezése zajlik, így az ipari együttes lépésről lépésre nyeri el végleges formáját.

Year:

2024